Idén már negyedszer rendezzük meg a Europe Summer Camp tábort és az első évtől kezdve kiválóan bevált, hogy minden csoport első két edzését a skill edző tartja.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy olyan szakember legyen a skill edző, aki a karrierje alatt is ezzel foglalkozott és aki folyamatosan fejleszti magát.

Az eddigi skill edzők mind olyan nevek voltak, akikre büszkék vagyunk, hogy együtt dolgozhattunk velük: az első évben a cseh Ondrej Smrz, aztán Bratislava Bendik és Tibor Tartal, tavaly pedig Filip Kosecky. Idén olyan edzővel dolgozunk majd együtt, aki már hat éves korában elkezdte tanulni a szakmát az apukája mellett - és biztosan mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fától!

David Minarikról van szó, aki a Dukla Trencin utánpótlásában tanult meg jégkorongozni, eljutott az U20-as szlovák válogatottságig emellett pedig gyerekként rengeteg edzésen és táborban vett részt, ahol az édesapja, Rasto Minarik oktatóként dolgozott - emellett pedig a Jokers Akadémia tulajdonosa. Így már mindenkinek világos lehet, hogy kitől tanult meg korcsolyázni David!

David Minarik igazi skill edző, aki bár nagyon fiatal, de már rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Nyaranként több edzőtáborban is lehetett vele találkozni, de lassan már egy éve a Hungary Talent szervezetében vezető edző.

Nagyon örülünk, hogy csatlakozik a Europe Summer Camp edzői csapatához!

Hamarosan az egyik legizgalmasabb témával érkezünk, és bemutatjuk az idei mezek grafikai terveit!

Ha kíváncsiak vagytok, akkor két nap múlva érkezik az új hír!